Előszó

I want you to stay… Rihanna könyörgő hangja zengte be az egész szobát. A matek könyvem felett görnyedtem, miközben a rádió folyamatosan szólt. Az egyenletektől már égnek állt a hajam, így inkább félredobtam a könyvem és végigfeküdtem az ágyamon.

- It’s not much of a life you’re living – énekeltem teljesen beleéléssel. Imádtam ez a zenét, megnyugtatott. Éppen a refrénre készültem, fel is ültem már, hogy jobban kiengedhessem a hangom, amikor meghallottam a kapucsengőt.

- Jól van Taylor Swift, maradj és dalolássz, majd én kinyitom – anya hangja valahonnan a folyosóról jött, mert alig hallottam, de a kuncogása határozottan hallható volt. Nevetve csóváltam meg a fejem és lehalkítottam a rádiót.

- Ez Rihanna. Kicsit elszakadhatnál a Beatlestől és utánanézhetnél, hogy mi történt az utóbbi húsz-harminc évben a zenetörténelmében – vágtam vissza, majd az ágy szélére csúsztam és belebújtattam a lábaim a meleg Csipkerózsikás papucsomba. Na jó, tudom, hogy tizenöt éves vagyok, de ettől a darabtól akkor sem vagyok hajlandó megválni. Apától kaptam a tízedik születésnapomra, azóta már kinőttem, de mindig a szüleim jutnak eszembe és az a tökéletes hét, amit a horvát tengerparton töltöttünk együtt hosszú évek után először.

- Figyelj anya, tudod mi jutott eszembe? – kérdeztem, mikor nyílt a szobám ajtaja. A takarómat igazgattam és vártam, hogy izgatottan megkérdezze, hogy mi, de nem tette – Horvátország, menjünk vissza egy pár napra – izgatottan fordultam felé, hogy lássam a reakcióját.

- Pszt! – tette a mutatóujját a szája elé. Egész teste remegett.

- Jól vagy? – léptem hozzá aggódva. Sohasem láttam ilyennek. Az arca fal fehér volt, mint annak, aki szellemet látott. Idegesen kapkodta a szemét az ajtó és a komódom között.

- Segíts! – suttogta és megragadta a komód szélét. Mereven álltam, nem bírtam megmozdulni. Mi a fenét csinál? – Ténia, segíts már! – hangja könyörgő volt, de közben a parancsoló él is benne volt. Megfogtam komód mászik végét és vártam. – Emeld meg és tegyük az ajtó elé! – mondta. Alig tértem észhez, miközben azt tettem, amit mondott.

- Nagyon figyelj! - fogta meg az állam – Fogd ezt a kulcsot és bújj el a szekrény mögötti zugodba. Bármit hallasz, nehogy ki merj jönni. Ígérd meg, hogy nem jössz ki! – szorította meg a kezem.